Vajon van-e olyan ember a Földön, vagy azon kívül, aki ne próbált meg volna elgondolkodni azon, kicsoda ő, honnan jött, és hová tart...? Minden bizonnyal nincs. Ezekre a kérdésekre egyszerre könnyű, és nehéz választ adni. Könnyű; mert bármelyik vallás téziseit vizsgáljuk meg, megtaláljuk benne központi helyen az ember eredetét - honnan - , és néhány irányelvet - a hogyant - és a célt, a végső igazságot, a "helyet", ahová , ha követjük az adott vallás útmutatásait, eljuthatunk. Ez egy sarkított megfogalmazás, de a lényeget szerintem jól tükrözi. Nehéz a válasz, mert olyan bizonyítékok, melyeket mindenki, 100%-osan el tudna fogadni, nincsenek. Azaz: hinni kell benne. A hit, mint fogalom is kissé megfoghatatlan számomra; hiszen ugyan nap mint nap elhiszek dolgokat - elhiszem, hogy a világ akkor is olyan, amilyen, ha éppen nem tudok róla személyesen meggyőződni. Elhiszem, hogyha ma felkelek, és elindulok a városban, akkor ott embereket, járműveket, épületeket fogok találni. "Persze, mert ezek fizikai dolgok, és a létezésük bizonyítása nagyon könnyű - meg kell nézni, fogni, stb. őket" - gondolhatja a materialista gondolkodó. Viszont, ha ugyanezt egy olyan ember próbálja meg elképzelni, aki még sohasem járt ebben a városban, vagy mondjuk egy afrikai bennszülött, aki el sem tudja képzelni másként a világot, mint amilyenben ő él - hiszen sehonnan nem kap információt róla - , már egészen más a helyzet. Ezek szerint, aki valamiben nem hisz, az olyan, mintha nem is létezne számára. Ez már kézzelfoghatóbb, nem? "Nem hiszek Quetzaqouatl-ban, a kígyóistenben, tehát nem létezik; nem hiszek Allahban, Buddhában, Krishnába, Jézusban stb., tehát nem léteznek a számomra". De egy vallásos ember életét azonban olyan dolgok határozzák meg, amik mások számára nem léteznek - mi ez, ha nem abszurditás?
A világ létezésében mindenki hisz - hiszen itt élünk benne, kutatjuk a határait, méricskéljük, építjük és pusztítjuk. Szerintem maga a világ nem más, mint egy gigantikus vallás, amely áthat mindent és mindenkit, aki beletartozik; és ennek így kell lennie, hiszen ha nem így lenne, akkor maga a világ sem létezhetne - legalábbis azok számára, akik "nem hinnének" benne. A probléma csak az, vajon megteheti-e valaki, hogy egyszerűen nem hisz a világban?
Talán azért halnak meg az emberek, mert énjük egy olyan része, amely képes felülemelkedni pillanatnyi érzésein, gondolatain, egyszercsak felhagy világ-hitével, és ezzel együtt kitörli magát innen, hiszen számára megszűnik létezni. Viszont magábül a létezésből nem tudja kitörölni magát - nem hinném, hogy egy gondolkodó tudat képes lenne arra, hogy elpusztítsa önmagát. Sokkal inkább gondolom úgy, hogy ha megunt hinni ebben a világban, akkor talán elkezd hinni egy másikban - nevezzük Túl-világnak - , és ott jelenik meg ismét, oda születik meg. Ezt így nehéz elképzelni, mivel a Földön élő emberek mind, kivétel nélkül  ebben a világban hisznek - fanatikusan - és el sem tudják képzelni, milyen más világ létezhetne. Vagy ha mégis megpróbálják, az kétségtelenül igen hasonlítani fog ehhez a világhoz. Hiába képzelünk el, pl. egy olyan világot, ahol csak gáznemű lények, vagy csak nyálkalények élnek, csak az itteni világ darabkáiból tudunk építkezni, hiszen más dolgok nem léteznek számunkra.
Végezetül kisit még visszakanyarodom a vallásokhoz: akármilyen vallást, eszmét, értékrendet is követünk, a világban mindig hinni fogunk, egészen a halálunkig. Hogy onnan mi következik  - hogy a halál csak egy állomás, vagy a végállomás, netán egy folyamat része - mindenkinek magának kell rájönnie, és hinnie benne teljes szívével, hogy valósággá válhasson a számára. Ez egy igen nehéz döntés, ezért gondolkodjunk rajta sokat, és ne elégedjünk meg a mások által alkotott - és hitt - formákkal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.