Na, megjártam az M3ast... oda is, meg vissza is. Minde a kétszer busszal, de ez lényegtelen. Mert Kács, az mindig Kács marad, és a kis házikó már örökké megőrzi az álmaimat (nem úgy mint a volt szobám). Amik újra életre kelnek és mindig meg tudnak vígasztalni. A veranda. A sátor-placc, meg a tűzrakó hely. A kert végében a szamócák meg a fenyők. A sárgarigó, akivel lehet vitatkozni trillázva amíg meg nem unja, és akkor ezt közli is velem egy hangos "Vvrááck" -al. És a hegyek.

Az itt töltött pár nap alatt ugyan semmi mást nem csináltunk, mint ettünk, aludtunk néha, és a hülyeségig Mágusoztunk. A csapatunk, Morgena kegyelméből 4 nap alatt 2 szntet épett, ami nagy előrelépés életút során szerintem... Naire ismét testet cserélt... Neizara lelke meghalt, hogy aztán a mágikus kardjáBÓL éledjen újra amit egy elf Széltáncos kovácsolt neki... Hatalmas erők feszültek egymásnak, hogy megmentsük egy kétes hírű dorani nekromanta (aki nem varázslói mágiát űz) életét toroni rokonságától... Naire és halálimádó kedvese Velbereth egy hét alatt összesen vagy 160 (!!!!!) zombit keltettek életre és ruházták fel értelemmel, hogy aztán a megérdemelt halálba küldjék őket egy démon-megszállta boszorkánymester ellen. És még sok sok minden más... éjszaka zombik másznak be erigowi házunk ablakán, s pár nappal később már a rothadás végzett az épülettel. Féltestvéreim orvul támadnak ránk, de nem kerülhetik el a végzetüket. Solvert is utoléri a Klán, de hála Doran jelmágus magiszterének, leszállnak róla.

Végezetül feljegyzem saját történetemet e pár nap, valójában hetek, hónapok alatt. Növénytani tanulmányaimat éppen csak befejeztem Doranban, mikor egyik este barátaimmal úgy döntöttünk, kicsit szórakozni indulunk a helyi Unikornisba. Itt ismét találkoztunk azzal a dalnokkal, kinek jóstehetsége van... bár most jóval összefüggéstelenebbül beszélt. Veszélyre figyelmeztetett, de ennek mibenlétéről csak a dalszöveg alapján tudtunk következtetni. Ez már a második eset volt; előtte nem sokkal a fogadóban egy incidens miatt megjelent az egyik Magiszter és hazaparancsolt mindenkit... titok titok hátán. Felbukkant az az elvetemült illuzionista is, kinek beszédmódját nem viselhetem el. Ő is veszélyre figyelmeztetett... ezután kezdődtek a bajok. Pár napra rá egy idegen férfi jött, hogy Solvert magával vigye vissza a klánjához. Nem állt szándékunkban ezt hagyni, ezért helybenhagytuk - puszta szavainkkal fegyvereztük le a hívatlan vendéget. Kissé megnyugodtunk, de a java még hátra volt. Következő éjjel tulajdon féltestvéreim támadtak ránk az éj leple alatt, mint kiderült immáron a Kobrák klánjához tartoztak mindketten. A szégyentelenek...! Társaim végeztek velük, nem volt más választásuk. Ezután Velbereth múltja tért vissza, gyilkossá nevekedett toroni húga képében, akit végül megyőztem, Morgenáért álljon mellénk, az Ő ügyét segíteni. A lány beleegyezett, s halálos tudását immár a csapatunk javára fordíthatta. Abban az ütközetben, melyet a Láncbarátok bosszúja hozott elénk, az erigowi kertben. A csata halálosan kimerített, de győztünk... Neizara viszontlátta régi pajtását, egy amazont, ám a szavaikból ítélve nem lehettek valami jóban. A csata után a nőt a lakásunkban találtuk meg, holtan. Kinatria csapdái végeztek vele. Egy haszna azért volt - a csatában elpusztult a homonkulusz társunk teste, s így ő a nekromanta testébe került... ám csak ideiglenesen. Neizara, a vérivó újonnan szerzett mágiájával lelkét átplántálta a halott amazon testébe, s így megmentette a lelket a végleges pusztulástól. Közben nagyon kimerült, ezért Solver hozott neki egy marhát. Igen, udvartalan lakásunk még napokig bűzlött a tetemtől, amíg az összes húst el tudtuk rakni a füstbe, vagy besóztuk. Borzalmas volt! De sok harcot látott lakásunknak ez meg se kottyant... ugyanis ami ezután következett az minden képzeletet felülmúlt. Minden a kénsárga csuklyás, Tharr szolgáival kezdődött. Egyszerűen berontottak hozzánk, és megtámadtak! Mivel tudatuk régen elhalt, Morgenától nyert hatalmam lesiklott róluk. Kard alig fogta őket... de azért győztünk felettük. Mesterük, Velbereth Tharr-imádó fivére elmenekült, ám mi sem tétlenkedtünk Azonmód nyomába eredtünk, s útját a temető felé véve, a kertben be is értük. Az Úrnőtől nyert hatalmam által megfutamodott a beste, s többi társam által elporlasztva végezte. Legalábbis azt hittük. Apja praktikáinak köszönhetően halálon túli életre kelt, mint még sokan mások azon az éjszakán a kertben. Nagyon nehezen, de végeztünk velük. E közben történt, hogy Naire ittmaradt, elpusztult homonkulusz-teste is ellenünk támadt. Aztán később, éjszaka furcsa kaparászásra ébredtem. Solver súgta, a tetőn vannak... de hogy mik... hálóingben, kardomal a kezemben osontam ki a konyhába... ahol látom, hogy élőholtak másznak be az ablakon, s éppen Neizarát szorongatják! Azonnal cselekedtem. Eközben a dögök a többi ablakon is jöttek be; de mint kiderült jövetelük célje nem elpusztításunk volt, hanem üzenetet hoztak. Az üzenő nem más volt, mint Velbereth apja, egy boszorkánymester Toronból, ki engedetlen fiát akarta viszontlátni... és megbüntetni, méghozzá azonnal. Meg is jelent a házunkban, de mi már nem voltunk ott, a Hollóúrnő ösvényén keresztül Doranba menekültünk, s Hiar a Tükröt is odarepítette varázslatával. Azt hittük, itt biztonságban leszünk. Tévedtünk. Három napig voltunk az Árnyak között, s mikor kijöttünk, megtudtuk, Erigowban lerombolták a házunkat, s a környezetében is a rothadás emészti az épületeket. Elkeseredésünk tetőfokára hágott, mikor dorani otthonunkban megtaláltuk a levelet, melyben Velbereth apja találkozni kíván velünk, hogy végre rendezzük az ügyet...

Mindeközben szorlmasan kutattam tovább Morgena Tükreinek titkait. Hatalmam megnövekedett, így megtaláltam Umrannt, az Úrnő elveszett városát, mely a föld alá süllyedt. Neizarával jártuk be a helyet, őt Melian, Morgena Küldötte tanácsára vittem magammal. Elérkezett az idő, mikor az Árnyékok Asszonya újra megmutatkozik. Így jutottunk Umrannba, az Ő ösvényén keresztül. Itt Neizara az Árnylégió hadvezérévé lett, s miként a kódexben, mely a múltat jegyzi, paranccsal bírt az Árnyékhad felett... bár hatalma megmutatkozott, még korántsem teljes. Ereje nagy segítségünkre volt a boszorkánymester ellenében is, ki végül elpusztult ugyan, de fiára szörnyű átkot mondott, melyet le nem vehet róla már senki. A csata után pihentünk; s elhatároztuk, ismét ellátogatunk a Rejtverembe, Morgena első szentélyébe, mely Shulurban van, és maga az Úrnő vigyázza. A Tükrön keresztül jutottunk oda, s meglepetésünkre, már tudtak jövetelünkről. Talákoztuk holtnak hitt társunkkal, mentorommal és barátommal, Nathrannal is, ki maga Morgena Prófétájává vált. Itt volt Melian, Morgena Küldötte is... Horrianar, az elf képében. Neizara pedig a Légió kapitánya... így már csak egyvalaki maradt hátra. Az anyr fejpántot, melyet maga Illyr-On Manare, az Úrnő első Anyrja adott nekem, a homlokomra tettem. És ekkorra már világos volt számomra, hogy én vagyok az. Morgena anyr-ja. És ezt a teremben összegyűlt papok is tudták, s fejet hajtottak előttem. Csodálatos érzés volt. Egész életemben az Úrnőt szolgáltam, de ekkora kitüntetésre soha, álmomban sem mertem volna gondolni.

Most pedig munkához látok. A feladat hatalmas, s nem veszélytelen. A Rejtverem ugyan biztonságos, kémek és árulók ide be nem tehetik lábukat. De ez nem mindenütt van így. Morgena nevében szent feladatom, hogy egyházát megtisztítsam az árulókról, kik Tharr nevében munkálkodnak, a kémektől, kik a Tűzkobrának sugdossák titkainkat. Össze kell ismét fognom közösségünket, hogy Morgena kiléphessen önnön árnyékából, s nevét ezután ismét fennhangon említhessék, kik Őt szolgálják, kik Őhozzá fohászkodnak, kik Őtőle remélik lelkük megnyugvását. Most elindulok, a Tőle kapott ajándékommal, mellyel meglátom az igaz lelket. Mellettem a Hadvezér, a Próféta, s hű kalandozó társaim, kik ha szavaikkal nem is, de tetteikkel a Hollóasszonyt szolgálják. Ellenségünk számos, ezért tervünk szerint álruhát öltünk, s míg magam titkon a birodalom nyugati felében tevékenykedem, keleten társaim járnak, hogy leplezzék munkámat a lopva figyelő tekintetek, a hallgatózó fülek s az álnokul sugdosó szájak elől. Hitem erős, s teljes szívemmel hiszem, hogy küldetésem sikerrel jár.

Dicsőség Néked, Árnyékok Úrnője, Morgena, terítsd fölém Hollószárnyaid, vesd reám szent Árnyékod, s óvj meg engem a perzselő lángoktól, mert életemmel, halálommal Téged szolgállak, imáim hozzád szállnak, s amíg lélegzem, hozzád fohászkodom. Áldd meg a te szolgádat, s én hűen teljesíten a Feladatot, melyet reám bíztál. Kísérjék Árnyaid a lépteimet.