2009.01.09. 19:17
Évi első bejegyzés (Gratulálok, Éva)
[Ásítás] Hát, megint kidobódik pármillió naptár a Földön. A mienk, mint bevásárlócédula-köteg reinkarnálódik, illetve patkányjátékként fogja végezni. A maradék pedig - nos, remélem, idén 2009-ben egyre többen jutnak el a tőlük pár utcára lévő szép színes konténerekig, hogy megszabaduljanak gondosan válogatott hulladékuktól és kínző lelkiismeret-furdalásuktól, amit minden Greenpeace (újrahasznosított lenvászon-)mezbe bújtatott, pirosló arccal aluljáróban kampányoló tinédzser láttán elfogja őket. Iróniát érzek a mondatban. Nem is keveset, kábé minden szóközbe belefér egy adag. Hogy miért?
Kicsiny famíliámba még anno domini, valamikor az ezredforduló tájékán érkezett el a recycling szele. Majd' egy hetes győzködésem hatására elkezdtük külön gyűjteni a műanyag palackokat - a papírgyűjtés szerencsére már régi hagyomány - egészen addig, míg a konyhában tornyosuló zsákoktól már moccnni sem lehetett. Ez tartott vagy egy-két hétig. Jó anyám mondá erre, szép, szép a szelektív gyűjtés, csakhát el is kellene vinnie valakinek. A családom többi tagja - beleértve engem is - vetettünk egy pillantást az odakinnt csöpörésző novemberi égi áldásra, és vállainkat szaporán fel-le mozgatva adtuk tudtára a háztartás főnökasszonyának véleményünket. Pár nappal később, szombaton, a heti nagybevásárlás alkalmával a gigászi mennyiségű, 2 hét alatt összegyűlt pilleflakonokkal megrakodva szüleim elindultak, majd néhány óra múlva finomságokkal vissza is tértek. Átmeneti megoldásként atyám úgy döntött, beruház egy csapra szerelhető víztisztító készülékbe, mivel nálunk (is) a csapvíz, nos, ízre és "illatra" sem éri el a kellemesen fogyasztható jelleget. Így a szemét valamivel kevesebb, dehát a keresletnek csak a kínálat szab határt - kell ám a szódavíz a népnek. Így a palackok megint el-ellepik a konyhát, heti 1-1,5 karton fogy, plusz még a gyümölcsitalok (hol van már a jó öreg patronos szódásszifonunk..) . Mindenesetre lényegesen kevesebb a flakon mint azelőtt volt. Ugyan a szemétben landolnak, szemetünk pedig van rengeteg. De ezzel nemcsak én vagyok így. Vajon megoldás lenne-e számunkra, átlagosnak tekinthető 5+2 tagú családunknak, ha ezentúl szétválogatnánk..? Talán... Még az érettségim előtt voltam egy hónapig Németországban rokonaimnál. Náluk már akkor megoldott volt ez a kérdés. Egy szép színes táblázatban fel volt tüntetve hogy a héten melyik nap mit visz a kukás. Hétfő - papír, Kedd- szerves, szerda - műanyag, két-háromhetente üveg és fém. (ha jól emlékszem). Egyszerű, nem? Ne mondja nekem senki, hogy nem tudná megjegyezni. Ennyit erről.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek