Ismét belevetettem magam a konyhaművészet rejtelmeibe. A mai projekt Kenyérsütés II. volt, hála Nagymamámnak. Büszkén mondhatom, az eredmény igen remek lett, nemcsak szerintem hanem mindenki más szerint is aki eddig (a kisüléstől számított 3 órában) megkóstolta, és ez olyan 5-6 ember. Család még nem ért haza, üres volt a lakás, "éheztek az állatok" mikor hazaértem. De a Kenyér (nagy K-val) még langyos. Ropogós héj, puha, könnyű belső, illatos lenmagokkal. A fele elfogyott mire hazaértem vele. Igaz csak félkilós kis cipócska, de az én kezem munkája (nem kenyérsütőgép :D) és határtalan büszke vagyok rá. A következő lépésem az lesz, amikor majd egyedül esek neki a konyhának, és hajrá...! Szerintem kevés 23 éves körüli lány mondhatja el magáról, hogy tud :) és nem lusta házi kenyeret sütni. Én legalábbis még nem sokkal találkoztam. Bárcsak mindenkinek lenne egy ilyen áldott jó Nagymamája, mint nekem!

Na de csak legyen végre tavasz, nyár, és ha beizzítjuk a kemencét (nem búbos :) a mamáék udvarán, az lesz ám az igazi gyönyörűség ínyünkek...!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.